Afrika azért nagyon más.  Annyira nyitottak és kedvesek az emberek Tunéziában, hogy az hihetetlen. Ritka madár ott a fehér ember, legalábbis, amerre mi jártunk (nem a turistáknak szánt helyek), csodabogárnak számítottunk. Akivel csak beszédbe elegyedtünk mind nagyon figyelmes és segítőkész volt. Többen megkínáltak minket gyümölccsel, édességgel. Amikor Panni fotózott, sereglettek köré a gyerekek az utcákon és beálltak különböző pózokba, hogy fényképezzük őket.

Jókat ettünk, isteni borokat ittunk, szinte fillérekért. És találtunk egy egészen kicsi, varázslatos zsinagógát, ahonnan ki se akartunk jönni.

Szép volt, kalandos volt, visszavágyunk.

Szülőkkel béke, Pannival háború. Úgy látszik sosem lehetek egyszerre kétfelé jófiú.  A szüleim lassan beletörődtek, hogy nem nyaralunk együtt, most indultak a tengerhez, de jó hangulatban váltunk el. Nem volt még szemrehányás-féle sem. Panni viszont ki van akadva, hogy miért lógtam annyit a Szigeten a haverokkal. Pedig csak háromszor voltam kint. Egyszer van ilyen az évben, igazán nem kéne rágörcsölnie. Azon van kiakadva, hogy a szigetelések nálunk mindig fiú-bulik, nem hozzuk a csajokat. Most viszont volt velünk két szingli lány is, a banda régi tagjai. Nem volt előre megbeszélve, véletlenül találkoztnk. Most Panni féltékeny. Panni morog. Na mindegy, majd elmúlik.